Jégen állni, és elindulni
A tippek-trükkök témán belül, megpróbálunk segíteni nektek abban, hogy minél egyszerűbben elsajátítsatok bizonyos technikákat, mozdulatokat. Elsősorban az alapokra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, de igény szerint segítünk másban is.
A műjégpályára való lépés után, a legfontosabb az alapállás. Hogyan is kell állni a jégen? Jégen állni először lehet csak furcsa, mert ugyan azt a test helyzetet kell felvegyük mint korcsolya nélkül. Igen ám, de korcsolyával csúszunk. Ezért (típustól függetlenül) picit az élével tudjuk ‘megfogni’ a korcsolyát a csúszástól.
A Szekszárdi Műjégpályán való gyakorlás kifejezetten kedvez a kezdőknek, hisz aki egy picit bizonytalan még, de megszeretne tanulni korcsolyázni annak nagy segítségére van a pályát körülvevő palánk (lehet bátran kapaszkodni).
Jégen állni nem minden, azaz nem élvezetes. Mozogjunk! Mindenki látott már korcsolyázókat, legyen az akár görkorcsolyázó, jégtáncos, jégkorongos…az alap állás mozgás közben ugyan az. Térdünket berogyasztjuk (majdnem mintha ülnénk), ekkor a mellkasunk a korcsolyánk fölött helyezkedik el. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a testsúlyunk optimálisan helyezkedjen el, kicsit a fenekünk felé, a korcsolyák vonalába.
Lábunkat (a vállszélességünknél nem nagyobbra) terpeszállásba helyezzük, úgy, hogy a két sarkunk egymáshoz közel legyen. Így a korcsolyánkkal (ha lenézünk a lábunkra) egy “V” alakot fogunk alkotni. Ha ez megvan akkor fej előre, és kezdjük hajtani magunkat, előre. Pl: elkezdem jobb lábbal tolni magam, majd folytatom ballal és így tovább (jobb-bal, jobb-bal .természetesen fordítva is lehet. bal-jobb, bal-jobb). Ha megvan a kellő sebességem akkor, a “V” alakot megszüntetem (a lábfejemmel) és átváltok párhuzamosra “II” és csúszok tovább egyenesen.
Reméljük, hogy ezzel a pár tippel segítségül tudunk szolgálni mindazoknak, akik szeretnék kipróbálni a jégkorcsolyázást. A témához kapcsolódó kérdéseket/hozzászólásokat (a cikk alatt) várjuk.
Sok sikert kívánunk az első körökhöz!








